image

Airsoft kezdőknek – okosan!

szerző: Zephir
szerző: Zephir

Ha végiggondolom, hogy az elmúlt tíz évben mennyi felesleges és értelmetlen dolgot vettem, vagy értelmeset, de végül számomra haszontalant, mindig arra jutok, hogy sokkal okosabban is lehetett volna az airsoftot elkezdeni. Az okosság megtakarítást, a megtakarítás több hasznos vagy esetleg kevésbé hasznos airsoft felszerelést jelentett volna. Arra gondoltam, megosztom az érdeklődőkkel, hogy tíz év tapasztalatával a hátam mögött, ha ma kezdeném a hobbit, mit vennék először, és azt hogyan választanám ki.

Amikor az arra fogékony ember először találkozik az airsofttal, legtöbbször azon kapja magát, hogy vörös köd ereszkedett érzékszerveire és ellenállhatatlan vágy lett úrrá rajta, amely szinte kényszeríti, hogy nagyobb mennyiségű készpénzt adjon az arra érdemes airsoft, militária vagy túraruházati kereskedő részére. Eme beszűkült tudatállapotában minden porcikája kívánja a szerzést, az áhított eszköz(ök) megvásárlását. A nagy köd idővel elszáll, ilyenkor a ködös időben beszerzett termékek szinte egytől-egyig jelentősen nyomott áron az adás-vétel szekcióban vagy a kukában kötnek ki. Miért? Mert a nagy köd állapotában nincsenek észérvek, csak a vágy, így minden használhatatlan sz@rt képesek megvásárolni a leendő játékosok, csak mert jól néz ki, jó az ára, vagy mert egy! helyen azt írták róla, hogy ez bizony a 30 ezres áron 90m célzott lő távot ad. Hát nem ad! Csak fejfájást!

VÁSÁRLÁS ELŐTT

Próbáljuk ki!

Az airsoft egy igaz pénzszivattyú. Ha beindul, akkor rendesen megterheli a költségvetést. Bár elsőre nagyon izgalmasnak és menőnek tűnik, nem mindenkinek jön be. Volt olyan kedves barátom, aki velem együtt kezdte, de amikor szembesült azzal, hogy itt bizony futni, kúszni-mászni kell, eladott mindent. Tette mindezt jelentős anyagi veszteséggel.

Okosabban is neki lehet fogni. Számos játékszervező biztosít arra lehetőséget, hogy nála fegyvert, maszkot bérelve bárki kipróbálhassa a hobbit. Sok játékos is szívesen ad bérbe eszközöket. Ha szerencsés vagy, esetleg valamelyik barátod már játszik, tőle is kölcsön lehet kérni egy-egy rendezvény erejéig. Pár ezer forintos tétel egy játék, sokkal olcsóbb, mint súlyos tízezreket bukni egy múló fellángolás miatt. Minden a játékkal ismerkedő érdeklődőnek javaslom, hogy két-három alkalmat nyugodtan nyomjon végig bérelt vagy kölcsön kért felszereléssel, ez alapján már el fogja tudni dönteni, van-e értelme jelentősebb összeget invesztálni felszerelésbe. Ha a vörös köd nem oszlik, sőt a próbajátékokat követően akuttá válik, el lehet kezdeni álmodozni és tervezgetni.

Amikor a köd leszáll, a vásárlás leáll!

Beszűkült, ködös tudattal készpénzt nem adunk ki! Helyette inkább először alaposan megnyugszunk. Beszerzésről döntést csak akkor hozunk, amikor lelkiállapotunk kiegyensúlyozott,  az internetet alaposan kiolvastuk és áttanulmányoztuk, esetleg megtapogattuk élőben, és megbizonyosodtunk arról, hogy valóban szükségünk van rá, valóban megfelelő minőségű a termék.

A megfontolt airsoftos jó minőségű terméket vásárol!

A jó minőségű termék tovább tart, és jobban tartja az árát, azaz ha meguntuk el lehet adni. Az airsoft a folyamatos fellángolás, majd eladás konstans körforgásából áll. A jó minőségű terméket tapasztalattal és gondos utánajárással lehet kiválasztani. Ha a tapasztalat hiányzik, támaszkodjunk másokéra, közhellyel élve: “Az okos ember más kárán tanul”. Legyünk okosak, én nem voltam mindig az.  Sokszor megéri megvenni a drágább dolgot még akkor is, ha valamivel tovább kell rá spórolni. Ne csak ár alapján döntsetek, hanem gondoljatok arra, lehet évekig, évtizedig fogjátok űzni a hobbit, így ami elsőre drágának tűnhet – ezt figyelembe véve – lehet, hogy már nem is olyan tragikus. Mint már mondtam, a jó minőségű terméket, ha megkíméljük, el lehet adni és nem is biztos, hogy csak airsoftra lesz jó. Egyébként  a drága nem mindig jobb. Sokszor olcsón is príma termékeket lehet kifogni. Ha ilyet találunk, akkor a jól nevelt airsoftos azonnal megosztja a többiekkel! :)

Merjünk kérdezni!

Ha lehetőségünk adódik, mindig kérdezzünk meg olyasvalakit, akinek már van személyes tapasztalata az adott termékkel kapcsolatban. Játékokon bátran lépjünk oda az illetőhöz és kérdezzünk. Biztosan válaszolni fog, mert ahogy már ezen az oldalon írtam az airsoftos egyben gyűjtő is. A gyűjtők pedig büszkék szerzeményeikre, és szívesen megosztják tapasztalataikat. Ha a tárgy természetéből adódik akár meg is kérdezhetjük, hogy kézbe foghatjuk-e.

A személyesen szerzett tapasztalat számtalan esetben hoz lelki megnyugvást, a köd eloszlását, és komoly anyagi megtakarítást eredményez.

A gyakorlati tanulmányozás mellett az elméleti önképzésre is fektessünk kellő hangsúlyt. Olvassuk ki a softair.hu fórumot, ha nincs esetleg fellelhető információ, tegyünk fel kérdést. Ha bírjuk az angol vagy egyéb idegen nyelv tudását, akkor kifejezetten ajánlott böngészni az interneten, mert szinte bizonyosan található leírás, teszt a kiválasztott termékről. Kimeríthetetlen tárháza az információknak a youtube, ahol már mindenhez lehet találni ismertető videót, vagy akár részletes tesztet is. Szóval soha se legyünk lusták alaposan utánajárni, hogy adott célra melyik termék a legmegfelelőbb!

Ésszel költsünk!

Mielőtt bárki költségekbe verné magát, alaposan mérje fel a kínálatot! Számtalan beszerzési forrása van az új eszközöknek, ilyenek az egyre bővülő választékú magyar boltok (támogassátok őket, ha a bevételük nő, az árszínvonaluk csökken, a kínálat pedig nő – pláne ha van piaci verseny), és az európai, esetleg távol-keleti bejáratott beszerzési források. A magyar boltnak megvan az az előnye, hogy ha a termék hibás, vissza lehet menni reklamálni, továbbá besétálva meg lehet fogdosni vágyaink tárgyát, és kérdezni is lehet az eladóktól. Külföldről sokszor olcsóbban lehet vásárolni, de azzal a kockázattal, hogy esetleg más van a dobozban, vagy van valami hibája.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a használt piacot sem, hiszen az airsoft termékek, legyenek azok fegyverek, ruházat vagy taktikai kiegészítők, alapvetően tartós holmik, ha valaki vigyáz rájuk, könnyen eladhatja őket. A kezdő airsoftos pedig jó áron vehet megkímélt terméket. A softair.hu fórum adás-vétel részét kifejezetten ajánlom minden érdeklődőnek, a viszonylag szűrt eladói kör megbízható és leinformálható üzletkötést jelent.

HA KEZDŐKÉNT BELEVÁGUNK, MIVEL KEZDJÜK?

Megfelelő szemvédelemmel!

Legfontosabb érzékszervünk a szem. Puha és gyenge, könnyen megsérül, pláne ha valaki jól belelő. A szemvédelem nem vicc, hanem az airsoft alaptörvénye. Akin nincs szemvédelem, hogy Kobzost idézzem “az a játékon nem akar ott lenni, az haza akar menni!” A MASZ részletesen leírja, hogy a védőszemüveg milyen kritériumoknak kell megfeleljen. Ezen túl fontos tudnivaló, hogy nincs univerzális, mindenkinek megfelelő szemüveg vagy arcvédő, ezt sajnos egyénileg kell kitapasztalni, mert mindenkinek más a fejmérete és fejformája. Elsőrendű, hogy jól illeszkedjen, és megfelelően szellőzzön, alulról felfelé át tudja járni a levegő, különben be fog párásodni. Megfelelő védőszemüveget pár ezer forintért lehet kapni munkavédelmi boltokban is. Aki komolyabban veszi, vehet katonai és mindenféle más profi megoldást is. Aki szereti magát szívatni, az kényelmetlen robot vagy zombimaszkot is vehet magára. Minden más embernek fogai védelmére szabadtéri játékon elég egy arcra húzott csősál vagy kendő, beltéri játékon pedig rácsos maszk. Az is hasznos, ha nem állunk tátott szájjal, vagy nem vicsorgunk játék közben.

Vegyünk jó túrabakancsot!

Az airsoft játékot boka és talpnyúzó helyeken, elhagyatott laktanyákban, gyárépületekben, erdőn és mezőn játszák. Gödrök, rozsdás szegek, üvegszilánkok állnak folyamatosan lesben, ezért nem mindegy, hogy mi van a lábunkon. Továbbá azért sem, mert nem ritkán akár 10 kilométernél is nagyobb távolságot kutyagol le a játékos. Ehhez viszont elengedhetetlen a jó minőségű, kényelmes és strapabíró lábbeli. Sokan úgy tekintenek rá, mint sokadik szempont, magam részéről tíz év játék után a második legfontosabb airsoft eszköznek tekintem. Nincs is annál rosszabb, amikor a játék helyett azon jár a játékos esze, hogy a bakancs töri a lábát, nyomja a talpát, egy métert sem tud már menni, annyira tönkretette a sarkát a cipő. Sokan katonai bakancsban látják a megoldást, magam részéről a túrabakancsokra szavazok, mert az airsoft játékos leginkább sétál, mégpedig sokat. Mindezt a természetben teszi. Erre a szakemberek megadták a profi választ a modern túrabakancsok személyében. Egy átlagos katonai bakancs helyett sokkal jobb választás akár egy 15.000.-Ft-os decathlonos túrabakancs is. Kényelmes, jó a talpa, elégséges a bokatartás, könnyű. Határ persze a csillagos ég, Lowa, Hanwag, Meindl bakancsok hosszú évekig, akár évtizedekig hűséges társak. Ne feledjük – köszi Rocko – az erre a célra készült párezer forintos bakancs zoknit sem, amely speciális varása és anyaga miatt nem dörzsöli ki a lábunkat és jól szellőzik.

Bakancs vásárlásnál figyeljünk arra, hogy abban a zokniban próbáljuk fel, amiben hordani fogjuk! Elöl legalább fél centi hely maradjon, hogy amikor ereszkedünk egy dombról, ne nyomja szét a lábujjainkat. Bokánál pedig oldalirányban ne lötyögjön, és kifűzött állapotban picit lépve, megemelve a lábat, tartsa a bokát. Tökéletesen illeszkedő lábbelit vegyük, itt nincs kompromisszum, mert sokszorosan megbosszulja magát a türelmetlenség.

Jó minőségű, hozzánk illő fegyvert válasszunk!

Az airsoft hobbi a fegyverek, mégpedig az airsoft légfegyverek körül forog. Ezek az eszközök gyermekkorunk óta vágyaink legfőbb tárgyai, most elérhető közelségbe kerültek. Airsoft fegyver vásárlása előtt a fent megfogalmazott alapszabályok szerint járunk el, illetve gondoljuk végig milyen a személyiségünk, milyen a kondink, szeretünk-e kúszni-mászni, milyen a testalkatunk, hol, milyen terepen akarunk vele játszani! Csak olyan fegyvert vegyünk, amihez van megfelelő alkatrész támogatás! Kezdőként mesterlövész fegyvert nem veszünk. Ennek okait később részletezem. Kezdésnek AEG (automatic electric gun) fegyvert vegyünk, ez adja leggyorsabban a legnagyobb kezdeti élvezetet.

személyiség

A mozgékony, izgága, pörgős, bevállalós és bátor embereknek nem javaslom a nagy és nehéz, valamint hosszú fegyvereket, mert ezek lelassítják használójukat. Aki gyorsan szeret mozogni, bemászik minden lyukon és ablakon, bátran akar előre rohamozni, annak kompakt eszközre van szüksége, így a géppuskák, mesterlövész fegyverek feltehetően kiestek. A nyugodt, nem kapkodós, esetleg bátortalan emberek inkább DMR (designated marksman rifle), MASZ besorolás szerinti félautomata mesterlövészfegyvert válasszanak, amikkel valamivel messzebbről lehet célba lőni, és nem kell olyan közel mászni az ellenfélhez. Ha pedig van megfelelő fizikai ereje, elgondolkodhat egy támogató fegyver (pl. géppuska) utánzaton is, amellyel hátulról tud fedezőtüzet adni társainak. Persze mindenki azt vesz amit szeretne, de nem fog tudni kiteljesedni, ha nem magához illő fegyvert választ.

kondíció és testalkat

Válasszunk testi erőnk és testi adottságainak megfelelő eszközöket. Kisportolt atléták azt vesznek amit akarnak. Már csak ezért is megéri rendszeresen edzeni magunkat. Velük ellentétben a kevésbé szívós, ritkán mozgó játékosok könnyebb, esetleg kisebb eszközöket válasszanak, amíg megerősödnek. Feleslegesen cipel egy 60 kilós kolléga 10-15 kilós támogatófegyvert. Alacsonyabb játékosoknak nem lesz kényelmes egy 120 centis fegyver, amíg egy langaléta felhasználó egy apró HK MP5-ös fegyverrel fog bajlódni. Az is kínlódni fog, aki balkezesként nehezen kezelhető fegyvert vesz! Választás előtt mindig nézzük meg milyen nehéz a fegyver, és mekkora a mérete, tudjuk-e kezelni. Válasszuk ki a hozzánk illőt!

használat helye

Adott éles fegyvert adott felhasználásra terveztek a konstruktőrök, nincs ez másként az airsoftban sem. Ha szabadtéren játszunk, választhatunk nagyobb és nehezebb fegyvereket. Egy beltéri CQB (close quater battle) játékon ezzel szemben a kicsi és könnyű, és gyenge fegyverek hasznosak, amelyekkel a szűk terekben kényelmesen tudunk mozogni, sarkokon befordulni, és nem okozunk a másik félnek sérülést. Vásárlás előtt gondoljuk végig, alapvetően milyen pályák vannak hozzánk közel, hova fogunk járni. Idővel persze amikor a gyűjtemény nőni kezd, mindenféle helyzetre és célra vesz magának fegyvert a játékos. Addig viszont érdemes már az elején okosan választani.

miért nem vesz a kezdő játékos mesterlövész fegyvert?

Azért nem vesz, mert airsoftban a többi fegyverhez képest a mesterlövész fegyverek lőtávja számottevően nem nagyobb. Az élmény nem lesz az, mint a számítógépes játékokban, ahol a játékos száz-méterekről lövöldözi fejbe az ellenséget. Az airsoft mesterlövész fegyverek nem tudják ezt, nyomós ok nélkül szándékosan fejbe lövöldözni a többi játékost pedig kifejezett udvariatlanság. Az airsoft mesterlövész fegyvereknek annyi előnyük van, hogy egyes okosan megépített típusok pontosabbak a többi fegyvernél. Jobb hatásfokkal lehet velük célzott lövést leadni. Gyakorlott lövész esetén még 10-20 méterrel hosszabb lőtáv is elérhető, de ez nem egy kezdő játékos lesz, mert nem lesz hozzá elég tapasztalata. Az airsoft mesterlövészet inkább egy játékstílus, a lopakodás, a megfelelő pozíció kiválasztásának tudománya. Ugyanis, ha a mesterlövészt kiszúrta az ellenfél, és az nem bújt el rendesen, vagy nem gondoskodott menekülőútról, könnyedén ki fogja őt locsolni a sorozatlövő AEG-gel felszerelt ellenfele. Egy jó tanács! 30.000,- forintért nincs jó mesterlövész fegyver. A jó 80-90.000,- forintnál kezdődik. Ne vegyünk hulladékot!

Kényelmes, minőségi katonai ruházatot válasszunk!

Bár a kezdés szempontjából a ruha kiválasztása nem olyan fontos, mégis mivel megfontolt airsoftosok vagyunk, és gondolunk a jövőre, igyekszünk úgy választani, hogy lehetőség szerint a legtöbb játékon alkalmazott dresszkód (a könnyű megkülönböztetés érdekében adott játékos-oldal egymástól eltérő, előre meghatározott mintájú, vagy összeállítású ruhát köteles viselni) valamelyikébe beférjen.

Jelenleg szinte minden játékon részt tudunk venni, ha nyugati, NATO tagállam által rendszersített terepmintát veszünk. Legnépszerűbbek: BOCI, WOODLAND, MULTICAM, DPM, MTP, MARPAT, ATACS.

Az egyszerű oliv zöld (OD) ruha igazi igásló, szinte mindig hordható valamelyik oldalon.

Utóbbi időben nagyon elterjedtek és népszerűek lettek az autentikus orosz mintázatok (tehát nem modern nyugati minták orosz másolatai). Ezekkel sem tudunk mellényúlni, mert valahova jók lesznek.

A legolcsóbb megoldás, ha PMC-nek (private military contractor) azaz zsoldosnak öltözünk. Civil ruha alul felül, a fejre pedig baseball sapka.

Ezeken túl van kismillió egyedi dresszkód, tálib, arab, western, posztnukleáris, stb, de ezek speciális játékokon érvényesek, amelyekre egyedileg készül a játékos.

Vegyünk hozzánk illő málhát!

A játék során számtalan kis tárgyat (például tárakat, vizet, szendvicset, csokit, rádiót)  kell magunkkal cipelni. Ezt egy hátizsákba is bele lehet szórni, de nem praktikus, és lassú onnan elővenni. E célra a katonai, eredeti hadi gyártású málhák és azok jó minőségű (!!) másolatai a legmegfelelőbbek. A kiválasztás során vegyük figyelembe itt is a fegyvereknél leírtakat. Figyelünk az alkatunkra, személyiségünkre, kondinkra, hogy milyen fegyverünk van, és milyen szerepkörben játszunk! Kis, kevésbé erős játékos nem vesz hatalmas és nehéz málhát, ugyanígy, aki gyorsan szeretne mozogni, nem vesz magára teljes testpáncélt. Mindenki másképpen tűri a meleget. Aki nagyon izzad, esetleg nem bírja a hőséget, az rosszul választ, ha zárt, a mellkast és a hátat is fedő felszerelést vesz. Aki hajlamos a hőgutára vegyen például málhaövet, így szellőzik a mellkasa és a háta.  Függ a szerepkörtől is. Egy lövész magával visz egy csomó tárat, esetleg gránátokat, füstöt. A mesterlövész ezzel szemben pár kis táron és egy másodlagos fegyveren kívül nem sok mindent kell magával cipeljen. Függ a játéktól is. Egy körökre osztott, végkiállós CQB játékon tárakon kívül nincs másra szükségünk. Egy több napos milsim játékon viszont vizet, élelmet, esőruhát, akár kemping felszerelést is magunkon kell hordani.

A jó málha kiválasztása talán még nehezebb, mint a fegyveré. Vannak fix varrású és vannak moduláris felépítésű változatok is. Előbbinél készen kapjuk a zsebek elrendezését, utóbbinál mi magunk találhatjuk ki, mit és hogyan szeretnénk elhelyezni. A végleges málha csak a használat során alakul ki, így különösen fontos, hogy eladható terméket vegyünk, ha esetleg nem jön be elsőre amit kitaláltunk.

TUNINGOLÁS

A megfontolt kezdő nem tuningol ész nélkül!

A ma kapható airsoft fegyverek nagy része vásárlás után értő kezek szervizelését, beüzemelését igényli, de utána bírják a strapát. Vannak persze típushibák, amikor előre lehet tudni, hogy egy-egy alkatrész hajlamos hamar elromlani, ezeket érdemes előre kicserélni.

Amit viszont teljes maflaságnak tartok, az a gyári alkatrészek előzetes és teljes cseréje. Évekkel ezelőtt az volt a gyakorlatom, hogy ha megvettem egy puskát, utána azonnal belevágtam egy Guarder FTK kitet és egy Prometheus precíziós csövet, ha kínai volt a fegyver, még a hopup-kamrát is kivágtam. 30-40.000,- Ft plusz költséget jelentett, mert az hittem, csak így lehet hosszú távon is tartós a készülék. Marhaság. Jónéhány új fegyvert vehettem volna a feleslegesen tuningra költött összegekből. A rossz szokásomnak egyedül azok örültek, akik használtan megvették tőlem, hiszen ugye tuningért csak keveset fizetünk.

Pláne manapság, amikor az alkatrészek még a kínai cuccokban is elég tartósak, nyugodtan el kell őket használni és csak akkor szabad cserélni, amikor tönkrementek. Azt megelőzően egyszerű pénzkidobás. Látom a full SHS kínai csodákat százezer forintnál is magasabb áron, a tulajdonos meg van sértődve amikor nem akarják kifizetni neki a tuning árát. Nem is fogják. Pláne ha ilyen túlértékelt, egyébként középszerű alkatrésszel rakja teli a fegyvert.

mikor költ a megfontolt airsoftos  tuningra?

Akkor, amikor már nem a kezdeti “ködös”, fegyvercserélgetős időszakban van, hanem akkor, amikor már megtalálta a neki tetsző, hozzá illő és bevált fegyvert évek tapasztalatával a háta mögött. Akkor már esetleg el lehet gondolkodni azon, hogy a tartós használatra szánt fegyverét, vagy amelyiket már évek óta használ és kezd szétkopni a bele, minőségi új belsővel ruházza fel. Persze ha valaki megteheti hogy áldoz a hobbijára, azt vesz amit akar és akkor amikor akar, de utána ne nyafogjon, ha senki sem fogja neki kifizetni. A tuning az luxus, a tuningolt puskát veszteséggel lehet majd eladni. Ez be kell kalkulálni.

akkor mégis miért tuningolnak?

A kezdő játékos, mivel játéktudása nincs, a lőtávtól, az erőtől várja az eredményt. Nem tudja, hogy nem csak az erős fegyverrel lehet messzire és pontosan lőni. A drága tuningtól nem fogja megkapni a vágyott sikert, nem fog jobban menni a játék, viszont a boltosok dörzsölik a tenyerüket. A profi játékos a siker mellett inkább tartós üzemet és valamivel jobb teljesítményt vár a jó minőségű alkatrészektől.

Az elért eredmény viszont egyik esetben sem áll egyenes arányban az elköltött pénzzel. Sőt, sokszor filléres trükkökkel ugyanolyan vagy jobb eredményt lehet eléri, mint a több tízezer forintos csodamegoldásokkal. Véleményem szerint:

Csak hibás, rossz alkatrészt cserélünk!

A sok csodamegoldás, a Mynkauzen Totaltwister cső, vagy johnHary PowerPrick lenyomója [sic!] meglátásom szerint parasztvakítás, mert eddig soha senki nem csinált rendes, fedett lőtéri tesztet, ahol az egyes megoldásokat egymásnak ereszti. Pedig nem nehéz, előre szerel két három cső+hopup-kamra kombót és csak azt cseréli a puskán. Megméri az eredményt és közzéteszi. (ha van ellenpélda, szívesen veszem) Vajon miért nem készülnek ilyenek? Mert akkor kiderülne, hogy nem érnek semmit, illetve nem tudnak annyival többet! Centikről beszélünk 40-50 méteres távon. Inkább kússzunk közelebb.

Aminek értelmét látom:

  • az új fegyvert használat előtt profi szerelővel átnézetni
  • gyárilag görbe cső cseréjét
  • gyenge minőségű hopup gumi és/vagy kamra cseréjét
  • erőtlen motor cseréjét
  • szelelő, gyengén illeszkedő nózi cseréjét
  • minden mást pedig csak akkor, ha elnyekken.

Fentiek az átlagos felhasználású fegyverekre igazak. Egy DMR, egy támogató vagy mesterlövészfegyver esetén előfordulhat, hogy a megnövekedett teljesítmény miatt több mindent kell már az elején cserélni a megbízható üzemhez.

Mindig használjunk minőségi BB lövedéket. Nem szabad rajta spórolni! Pontosabban és messzebbre fogunk vele lőni, és nem akad el a puskában, mint az olcsó, gyenge áru. Az elakadás nagyon komoly belső szerkezeti roncsolódást és meghibásodást okozhat.

AKKOR MIT IS VEGYÜNK?

Ami végül megtetszik, ami valóban okos döntésnek tűnik és más tapasztalt airsoftosok szerint is az. Nem véletlenül nem mondtam meg konkrétan, hogy milyen gyártójú vagy típusú eszközöket válasszatok. Nincs általános igazság. Arra akartam felhívni a figyelmet, hogy megfontoltan, a vásárlást alaposan átgondolva, az általam javasolt szempontok mentén tegyük meg a kezdő lépéseket. Ne kapkodjunk, ne legyünk türelmetlenek, ne vegyünk meg olcsó sz@rokat, mert csak kidobott pénz.

Gondolkodjunk, álmodozzunk és mérlegeljünk sokat, még mielőtt nehezen megkeresett pénzünket eladhatatlan, airsoft szemétbe fektetjük.

 

Ezt is nézd meg

IMG_1054

Airsoft játéktervezés és játékvezetés

  Valamennyi társas hobbi és sport fenntarthatósága azon múlik, hogy van-e megfelelő utánpótlása, társadalmi háttérbázisa. ...

2 kommentek

  1. Szia! Most vettem egy. Umarex Combat zone enforcer pisztolyt (meg nem tudom h bevalik e). 20 meterrol egy ciposdobozt 15bol 10 szer el talatam atlagosan szoval nem tudom de kicsit ala becslesnek hangzik a 10 20 meter lotav… Azt kerdeznem h szerinted erdemes e egy ilyen pisztolyt hosszab minosegibb momgyuk 6.05 os csovel felszerelni( elsodleges fegyverkent hasznalnam, amikor jaccottam akkor is jobb szerettem fel auton hasznalni a fegyveremet) …a hop up sanjnos fix rendszeru es nem tudom h lehet e ezen valtoztatni… Koszi a valaszt elore is

    • Szerintem használd amíg működik, gyakorlásra megfelelő. Nem költenék rá. Inkább egy komolyabb gyártó megbízható airsoft fegyverét válaszd, ha komolyan érdekel a hobbi.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>